A Volvo Cars jelezte egyben, hogy továbbra is gyártja majd a 2019 előtt piacra dobott robbanómotoros modelljeit.
2019 és 2021 között öt új modellel terveznek megjelenni, közülük három Volvo és kettő Polestar márka lesz. Ezek mindegyike teljesen vagy részben elektromos meghajtású lesz - mondta Hakan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója. (Újabb világcég reformálná meg az autózást - ha bejön, Ön is megérzi majd.)
A Geely az egyik legnagyobb független kínai autógyártó. Története 1986-ban kezdődött hűtőgépek gyártásával, majd a 1990-es évek elején készítette el első motorkerékpárját, 2002-ben pedig kibocsátotta első autóját. A Volvót 2010-ben vásárolta meg a Ford Motortól - írja az MTI.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot