Fjodor Andrejev ötéves munkaszerződése július 14-én lejárt. Akkor a cég azt közölte, hogy a szerződés érvényben marad, amíg nem születik döntés a meghosszabbításáról, vagy megszüntetéséről.
Július elején vált ismertté, miszerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő döntésére Jurij Trutnyev miniszterelnök-helyettes kapta meg az állami felügyeleti jogok gyakorlását két cég, az Alrosza és a vízierőműveket felügyelő cég, a RuszGidro fölött - írta a ITAR-TASZSZ. Trutnyev korábban az Alrosa-elnök megbízatásának meghosszabbítása ellen foglalt állást.
Az Alrosza tavaly 36,9 millió karát gyémántot bányászott, ami az idén 36 millióra csökken a cég előrejelzése szerint.
A cég 44 százaléka állami tulajdonban van, 25 százaléka Jakutföldé (hivatalos nevén Szaha Köztársaság), a fennmaradó résszel pedig a tőzsdén kereskednek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot