Ha játékfejlesztőkről van szó, értelemszerű, hogy a többség az elképesztően menő, high-tech irodákra, a youngtimer sportkocsikkal járó, agyonfizetett hipszterekre asszociál. Arról, hogy egyébként százórás munkahetekben égnek ki ezek a játékfejlesztők - ritkábban szól a fáma.
Nem csoda, hogy – iparági szinten is példátlan módon – összefogtak a legnagyobb tech-cég dolgozói: "Communication Workers of America" néven szakszervezetet alakítottak a Microsoft leányvállalatának dolgozói - írja a Reutres.
A CWA közölte, hogy a Zenimax négy marylandi és texasi telephelyének munkatársai elsöprő többséggel szavaztak az érdekképviselethez való csatlakozásról. A Zenimax-ról annyit kell tudni, hogy olyan jelentős játékfranchise-ok vannak a tulajdonában, mint a The Elder Scrolls vagy a Fallout.
A Microsoft szóvivője már közölte, hogy betartják korábbi ígéretüket, miszerint önkéntesen elismerik a szakszervezetet, amennyiben a dolgozók a csatlakozás mellett szavaznak.
Várakozással tekintünk a jóhiszemű tárgyalások elé, amelynek során a kollektív szerződés megkötésére törekszünk
- közölte a vállalat.
Az önként vállalt alku lehetővé teszi a Microsoft számára, hogy elkerülje az Egyesült Államok Nemzeti Munkaügyi Tanácsa által felügyelt formális választásokat és az esetleges jogi csatározásokat.
Christopher Shelton, a CWA elnöke nyilatkozatában üdvözölte, hogy a Microsoftnak sikerült megkülönböztetni magát azoktól a technológiai vállalatoktól, amelyek "elrettentették a szakszervezeti kampányokat".
A Microsoft más utat jelöl ki, amely erősíti vállalati kultúráját és az ügyfelei kiszolgálására való képességét, és modellként kell szolgálnia az iparág számára, valamint mintaként a szabályozó hatóságok számára
- mondta Shelton.
A vállalat júniusban megállapodást kötött a CWA-val, hogy semleges marad a szakszervezeti szerveződésben az Activision Blizzard-nál is, amelyet a Microsoft 69 milliárd dollárért kíván megvásárolni.
Az Activision leánycégeinél a Blizzard Albany-nál és a Raven Software-nél dolgozó játéktesztelők 2022-ben megszavazták a szakszervezetbe tömörülést, ugyanakkor a CWA azt állítja, hogy a vállalat megfenyegette és megbüntette az érdekképviselet támogatóit. Az Activision tagadta a vádakat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
