A lettországi partoknál tengeri szélerőmű-parkok fejlesztésére, kivitelezésére és közös üzemeltetésre kötött keretmegállapodást a német RWE energiaipari konszern és a Latvenego lett áramszolgáltató vállalat. A német cég közlése szerint az együttműködés célja a lett offshore szélparkok meghonosítása és elterjedésének támogatása, hogy a balti ország energiafüggetlensége tovább erősödhessen.
Lettország, amely júliusban "örökre szakított" az orosz gázzal, augusztusban jelentette be a kormány, hogy egymilliárd eurót fordít az ország szélenergia-fejlesztési programjára, melynek céljaként a jelenlegi 70 MW-os maximális teljesítményről 800 MW-ig fognak eljutni. A felskálázás fontos lépése, hogy Lettország a szomszédos Észtországgal közösen is építeni akar, amelynek a kapacitása akár 1 GW is lehet majd.
Az RWE - melyet Magyarországon leginkább a Mátrai Erőmű, illetve a Elmű-Émász korábbi tulajdonosaként ismernek - az utóbbi években a nagy bejelentésektől és fenyegetőzéseken át a valóban jelentős méretű beruházásokig és a greenwashing gyanújáig is eljutva a zöldenergia felhasználók egyik ismert cégévé rajzolta át magát Németországban.
A konszern cégei öt országban 18 tengeri szélerőműparkot üzemeltetnek, és az RWE azt a célt tűzte maga elé, hogy az évtized végére a már meglévő 3 GW-ról 8-ra növelje a világban működtetett offshore szélparkjai termelőkapacitását. Ehhez Lettországban a Latvenergo igazán jó partnernek ígérkezik, mivel az állami tulajdonú vállalat nemcsak Európa egyik legkörnyezetbarátabb áramtermelője, de a kormány által beígért megújuló energiás fejlesztések egyik meghatározó célterülete is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot