A magas abszolút szám azonban az eladások növekedésének lassuló ütemét takarja. A tavalyi első félében 10,2 százalékkal több VW autót értékesített a Volkswagen, mint egy évvel korábban.
Az idei első félév utolsó havában, júniusban mindössze 0,5 százalékkal nőttek a VW-eladások, amely az első öt hónap 5,3 százalékos növekedéséből közel egy százalékpontot faragott le a hatodik hónap végére. A konszern márkáin belül a VW az első félében még egy visszaesést is elszenvedett: márciusban 532 ezer 400 Volkswagent értékesítettek, 0,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A konszern legfontosabb piacán, Kínában az idei első félévben 19,4 százalékkal nőttek a VW-eladások, Európában viszont 7 százalékkal estek vissza. A Kínában az első félévben eladott 1,17 millió Volkswagen a globális értékesítés 40 százalékát adta.
A konszern a hónap végén hozza nyilvánosságra első féléves eredményét.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt