A Verizon Communications Inc. 130 milliárd dollárért megvásárolja a Verizon Vireless 45 százalékos részesedését a Vodafone Group Plc-től - adta hírül a világsajtó az ügyhöz közel álló informátorokra hivatkozva. Ez a legnagyobb akvizíciós ajánlat a pénzügyi válság kirobbanása óta, minden idők listáján a második helyen áll a Vodafone egy másik üzlete, a Mannesmann AG 172 milliárd dolláros 1999-es felvásárlása mögött. A vevő nagyjából fele-fele arányban részvényekkel és készpénzzel fizet. A 60 milliárdos készpénz világrekord, több mint az az 50 milliárd, amit a belga InBev adott az amerikai Anheuser-Buschért 2008-ban. A Verizon rövid távon átmeneti hitelből teremtheti elő a szükséges pénzt, majd részben kötvénykibocsátáshoz folyamodhat. Az utóbbi 20-30 milliárdos összege ismét rekord lenne, felülmúlná az eddigi csúcstartót, az Apple ez év eleji 17 milliárdos hasonló kibocsátását - írta a Wall Street Journal.
Az amerikai távközlési cég rég készül arra, hogy megszerezze mobilvállalatát. Utóbbi hozta 116 milliárd dolláros tavalyi bevétele kétharmadát, ám a tulajdoni viszonyok olyanok, hogy a cég 10,6 milliárd dolláros nettó nyereségéből 9,7 jutott a Vodafone-nak és csupán 875 millió maradt a Verizon Communicationsnál. Előbb azonban ki kellett dolgozniuk, hogyan minimalizálják az ügylet útjában álló adófizetési kötelezettséget. A felek közti egyeztetés a nyáron gyorsult fel, amikor a japán Softbank megszerezte a Sprintet, a harmadik legnagyobb amerikai mobilcéget, ami világossá tette, hogy éleződni fog a mobilpiaci verseny.
A Vodafone tulajdonosai azt várják, hogy a pénz nagy részét részvény-visszavásárlás formájában visszajuttatják nekik, ám a vállalatnak arra is gondolnia kell, hogy pótolnia kéne a Verizon Wirelesstől eddig minden évben befolyt nyereséget. A kilencmilliárdos tavalyi összeg több mint fele volt a Vodafone üzemi profitjának. A britek júniusban bejelentkeztek a Kabel Deutschland Holdingért, a legnagyobb német kábelszolgáltatóért, jelezve, hogy készek bővíteni a cég profilját. Ugyanakkor elemzők szerint a Vodafone maga is felvásárlási célponttá válhat: a tengerentúli terjeszkedésen gondolkodó amerikai AT&T érdeklődhet a cég iránt.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek