Egymást követő harmadik évét zárhatja nyereséggel a világ légi közlekedése 2017-ben. Az IATA hivatalos becslése szerint a bevétel 736 milliárd dollárra nő, de a profit alatt marad majd a 2016-ra vártnak.
Erre az évre júniusban még 40 milliárd dollárt megközelítő hasznot reméltek az elemzők, ám a lassan emelkedő olajárak és a világgazdaság lassulása miatt a haszon 35,6 milliárd dollárra rúghat.
Jövőre a várakozások szerint 4 milliárd ember száll majd repülőre, a teherforgalom (cargo pedig 55,7 millió tonnára emelkedhet az idei 53,9 millió tonnáról. Ez azt jelenti, hogy a világ GDP-jének egy százalékát (769 milliárd dollár) költik jövőre légi közlekedésre. Egy utason a lég ifuvarozó cégek átlagosa 7 dollár 54 centet keresnek. A növekedésben meghatározó továbbra is az észak-amerikai forgalom emelkedése.
Az ágazat növekedésére a legnagyobb veszélyt az emelkedő olajárak jelentik az IATA prognózisa szerint. Idén egy hordó Brent-olaj átlagára 44,6 dollár, ez jövőre 55 dollárra nőhet. Az emelkedés rögvest jelentkezik a kerozinárakban is: az idei 52 dollár után jövőre 64,9 dollárra nőhet.
Ugyanakkor még e növekedéssel is csak a teljes költségek 18,7 százalékát teszi ki a kerozinár - míg például 2012-2013-ban ez a 33 százalékot is meghaladta. Az utaslétszám növekedése is lassul jövőre: az idei 5,9 százalék után 5,1 százalék várható. Eközben csökkenhet a gépek töltöttségi faktora (load-factor) is: idén ez átlagosan 80,2 százalék volt, jövőre 79,8 százalék várható.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró