Az engedély birtokában a Baidu Apollo szolgáltatása 10 teljesen autonóm járművet fog üzembe helyezni egy a pekingi kormány által kialakított technológiai parkban – irja az itbusiness.hu, a Reuters cikke alapján. Ez előrelépést jelent a decemberi helyzethez képest, amikor a Baidu közölte, hogy engedélyt kapott a szolgáltatás tesztelésére.
A pekingi központú tech-óriásvállalat bevételeinek nagy részét internetes keresőmotorjából szerzi, közben az elmúlt öt évben az önvezető technológiákra is összpontosított.
Az Apollo Go nevű robottaxi-szolgáltatásért tavaly kezdtek el díjat felszámítani. Terveik szerint szerint egy robottaxi-fuvar körülbelül feleannyiba fog kerülni, mint egy hagyományos, autóban, sofőrrel.
A vállalat a következő évben további 200 robottaxival bővíti hálózatát Kína-szerte. Eddig összesen – a vuhani és csungkingi szolgáltatásokat is beleértve – 1,4 millió sofőr nélküli személyszállítást bonyolítottak le.
A Baidu által szintén támogatott Pony.ai, az Egyesült Államokban, Kaliforniában és Arizonában is teszteli autonóm vezetési rendszereit, de itt elővigyázatosságból (és a helyi törvényeknek megfelelve) „készenléti” sofőröket alkalmaz az autókban. Miközben a kínai vállalatok sürgetik az önvezető autók fejlesztését, a Kínán kívüli autógyártók visszaléptek a néhány évvel ezelőtt megjósolt ambiciózus bevezetési ütemtervtől,
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek
Rendkívüli időpontban érkezik a nyugdíj decemberben: itt a pontos dátum
Bejelentést tett a MÁV: sok utast váratlanul érhet, ami hamarosan jön
„Csak egy kis visszalépés”: Trump több mint kétszáz intézkedését vonta vissza, ez sok mindent megváltoztat
Élesedik a helyzet a HÉV körül: drasztikus lépést lebegtet a kerületvezető
Két részre szakad az ország, el sem hiszi, hogy a másik oldalon mi a helyzet
Ennyi volt: drasztikus leépítésre kényszerül Európában a népszerű autógyártó
Baljós jóslat érkezett: ők félthetik leginkább az állásukat
Megszűnik egy ingyenes utazási lehetőség Budapesten