A világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi vállalata korábban általában a városok szélén épített hatalmas önkiszolgáló üzleteket, és üzleti modelljét most igazítja hozzá az ágazatban egyre erősebb verseny feltételeihez és az internetes vásárlás egyre elterjedtebbé válásához. Az új áruházat hétfőn nyitották meg a Madeleine negyedben, ez az Ikea 34. franciaországi üzlete.
A Madeleine egy új innovatív laborteszt számunkra. Ki akarjuk szolgálni azokat a vásárlókat, akik ismerik és szeretik az Ikeát, de úgy gondolják, hogy az Ikea túl messze van - mondta Jesper Brodin, az áruházak többségét birtokló Ingka-csoport vezérigazgatója. Ha a Madeleine-projekt sikeresnek bizonyul, hasonló, városközponti üzleteket nyitnak Franciaországban, de az Egyesült Államokban és Japánban is.
Kapcsolódó
Az Ikea, amelynek tavalyi éves forgalma 39 milliárd euró körül volt, 400 millió eurót tervez beruházni Franciaországban a következő három évben. Ebből az összegből korszerűsítenék a meglévő áruházakat, újakat építenének belvárosokban, új szolgáltatásokat kínálnának és javítanák az internetes elérhetőségeket.
Németország és az Egyesült Államok után Franciaország a bútorvállalat harmadik legnagyobb piaca.
Az új párizsi áruház kétszintes, az 5400 négyzetméteres területen 140 alkalmazott segíti a fogyasztókat a vásárlásban. Az áruházban salátabár és étterem várja a vendégeket, az érdeklődők lakberendezési, lakásfelújítási és bútorjavítási, valamint főzőtanfolyamokon is részt vehetnek.
A vállalat nagyjából tízezer embernek ad munkát Franciaországban. A 2017/18-as pénzügyi évben a munkavállalók bértömege 3 százalékkal 2,83 milliárd euróra nőtt - írta az MTI.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja