A JPM, az Egyesült Államok legnagyobb bankja 13 milliárd dollárt fizet majd ki azért, hogy megszüntessék az ellene folyó polgári peres eljárásokat, amelyeket a 2008-as pénzügyi válságot megelőző derivatív ügyletei miatt indítottak.
Korábbi hírek szerint a JPM 9 milliárd dollár büntetést fog fizetni, és 4 milliárd dollár kárpótlást nyújt az általa megkárosított ingatlantulajdonosoknak. A bank és a minisztérium között az utolsó vitás pontok ennek a 4 milliárd dolláros kárpótlásnak a feltételei voltak, de hétfőn ebben is sikerült megegyezni.
Az UBS bank elemzői, Derek De Vries és Brennan Hawken szerint az egyezség jó hír a JPM számára. Az elemzők szerint még vannak a JPM-t fenyegető jogi kockázatok (például a Libor-botrány), de a mostani alku egy jelentős előrelépés a bank számára. A JPM ezzel kikerül a közérdeklődés középpontjából, és a befektetők újra nagyobb bizalommal fordulhatnak a pénzintézet felé.
A UBS munkatársai szerint a JPM összességében megerősödve került ki a gazdasági válságból, ugyanis növelni tudta piaci részesedését a legtöbb üzletágában. Az elemzők szerint kifejezetten furcsa volt eddig ez a helyzet, hogy egy piacvezető bank ennyire, számításaik szerint nagyjából 15 százalékkal, alulértékelt legyen a tőzsdén.
Az elemzői optimizmus ellenére fontos megjegyezni, hogy az igazságügyi minisztériummal kötött megállapodás értelmében a JPM ellen nem indul majd polgári peres eljárás, de a bank nem mentesül az esetleges büntetőjogi felelősségre vonás alól.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt