A finn távközlési cég csütörtökön közölte, hogy kamat- és adófizetés előtt eredménye (EBIT) a negyedik negyedévben elérte az 1 milliárd eurót, 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A Reuters által megkérdezett elemzők csak 888 millió euróra számítottak.
A nyereségből azonban 210 millió euró egy egyszeri tételnek volt köszönhető, a Huawei 210 millió euró szabadalmi díjat fizetett a Nokiának.
Kapcsolódó
A hálózati üzletágból származó működési eredmény éves összevetésben 25 százalékkal csökkent. A vállalat azonban arra számít, hogy az 5G hálózatok piacra kerülésével 2019-ben és 2020-ban már jelentősen javulnak az értékesítési feltételek. (Az előző negyedévben még veszteséget termeltek.)
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni