Franciaország második legnagyobb bankja pénteken azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban az adózott eredménye 631 millió euró lett, gyengébb a szakértők által várt 637 millió eurónál.
A bank negyedéves bevétele 1,6 százalékkal, 6,19 milliárd euróra zsugorodott. Az elemzők rosszabb adatra, 6,07 milliárd euróra számítottak.
Kapcsolódó
A bank vállalati és befektetési üzletágának a negyedéves nyeresége 16 százalékkal, a lakossági pedig 13 százalékkal zsugorodott éves összevetésben.
A Société Générale tőkemegfelelési mutatója, az úgynevezett Tier 1 ráta 11,7 százalékra javult a negyedévvel korábbi 11,2 százalékról.
A Reuters jelentése szerint a Tier 1 mutató további erősítésének a céljából adja el a Société Générale szlovén leánybankját, az SKB Bankát az OTP Banknak. Az adásvételi szerződést pénteken hozták nyilvánosságra.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat