Az Alcoa tavaly szeptemberben, New Yorkban jelentette be, hogy két önálló részvénytársaságba szervezi ki tevékenységét: a nyersanyagipari üzletág, a Global Primary Products az Alcoa bauxitbányászati, timföldgyártási, alumíniumkohó, alumínium-nyersanyag és energiaipari tevékenységét foglalja majd magában, a feldolgozóipari tevékenységeit tömörítő Value-Add Company pedig hengerelt alapanyagok, öntészeti félkész termékek, járműipari alkatrészek és építészeti szerkezeti elemek gyártásával foglalkozik majd. Utóbbival kapcsolatban kedden bejelentették: a vállalat neve Arconic lesz.
Az Alcoa Magyarország közleménye szerint az Arconichoz kerül az eddig az Alcoa-Köfém Kft.-hez tartozó székesfehérvári és nemesvámosi telephely, valamint az Egerben működő Alcoa Forgings and Extrusions. Magyarországon jelenleg öt termelő üzletáguk működik: öntöde/hengermű, keréktermékgyártó, turbinalapát megmunkáló, repülőgépkötőelem-gyártó, illetve acélból kovácsolt terméket gyártó. Emellett a cég globális adminisztratív szolgáltató központja is itt működik.
Az Alcoa a könnyűfém-technológia, a tervezés és a gyártás egyik globális iparág-vezetője; 127 éve indult el az alumíniumiparban, ma pedig mintegy 60 ezer embert foglalkoztat 30 országban. A konszern 2015-ben megközelítőleg 16 ezer munkavállalóval rendelkezett Európában (Oroszországot is beleértve) és az Alcoa tavalyi 22,5 milliárd amerikai dollárnyi árbevételének 26 százalékát állították elő a kontinensen.
Az Alcoa több mint két évtizede jelent meg Magyarországon, és egyike az ország 50 legnagyobb vállalatának, valamint a termelő szektor tíz legnagyobb ipari befektetőjének. Emellett az Alcoa Magyarország 30 legnagyobb exportőre között is említhető annak köszönhetően, hogy termelése 95 százalékban exportra megy.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják