A magyar tulajdonú Wizz Air fapados légitársaság 2017 nyárán hét új légi járatot indít, amelyek közül négy felkavarhatja a lengyel piacot - derül ki Váradi József vezérigazgató interjújából, amelyet az onet.pl-nek adott. (Váradi József a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2016-os kiadványban 16,4 milliárd forintos vagyonnal a 46. helyen szerepel.)
Varsóból a szélrózsa minden irányába - Pozsonyba, Bukarestbe, Kijevbe és Vilniusba is - el lehet jutni a fapados cég gépein. Váradi szerint a jövő év nyarának slágerei a közép-kelet-európai régiót behálózó Wizz Air-járatok lesznek. Újdonság lesz, hogy Varsóból elérhetővé teszik a többi régiós ország fővárosát. Óriási verseny várható köztük és a lengyel nemzeti légitársaság, a Lot között.
Kapcsolódó
Ugyanakkor döntéseiket nem azért hozzák, hogy visszaszorítsák egyik vagy másik konkurensüket, hanem azért, hogy kiszolgálják az utazni indulók igényeit. A cég vezetősége egyébként úgy látja, hogy a Wizz Air jelenleg Európa két legkevésbé költséges légitársasága közé tartozik.
A Lengyelországon belüli járatok indítása előtt értékelik a belföldi összeköttetésekkel Romániában szerzett tapasztalatokat. Váradi ugyanakkor úgy véli, hogy csak idő kérdése, hogy ez ügyben meghozzák a végső döntést.
A jövő év nagy dobása lehet Albánia meghódítása. A főváros Tirana nem jöhet szóba a magas költségek miatt, ezért Kukest vették célba, amennyiben az ottani repülőteret megnyitják a külföldi érdeklődők előtt. Albánia egyébként egyre népszerűbb a turisták körében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?