A Daimler szerdai közleménye alapján júliusban 189 ezer Mercedes-Benz márkájú autót értékesített a konszern, 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A javuló eladási számokhoz a 13 százalékkal megnövekedett kínai értékesítések mellett az észak-amerikai és az európai forgalom is hozzájárult.
Az eladások növekedése elsősorban a Mercedes-Benz márka A és B osztályában bemutatott új modellek piaci sikerének volt köszönhető. A küszöbön álló modellváltás a két modellosztály forgalmát az év első felében számottevő mértékben visszavetette. A nagyobb SUV modelleknél pedig júliusban már kevésbé csökkentek az értékesítések, mint az év első felében.
Kapcsolódó
Az eladások júliusi javulásával együtt is az év első hét hónapjában leszállított 1,32 millió Marcedes-Benz autóval még 2,4 százalékkal áll mínuszban a Daimler az egy évvel korábbi forgalmához képest. A Smart márkával együtt az évből eltelt hét hónap alatt értékesített 1,39 millió autó 2,8 százalékkal marad el a 2018-as megfelelő periódusban eladott mennyiségtől.
"Az idei teljes évre a konszern a tavalyival nagyjából megegyező értékesítési volument irányzott elő" - kommentálta a beszámolót Britta Seeger, a Daimler személygépkocsi üzletágának értékesítési igazgatója.
A jó eladási mutató ráfért már a Daimlerre: a cég július végén azt közölte, hogy 1,56 milliárd euró lett a kamat- és adófizetés előtti (EBIT) vesztesége az egy évvel korábbi 2,6 milliárd euró nyereség után.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak