A kulisszák mögé engedett betekinteni az Equitech vezetője, Tal Sharon, aki elmondta, hogy a fintech startupok felzárkóztatása bőven több, mint hogy összezárnak néhány tehetséges, kreatív fiatalt és pénzügyi szakembereket, hogy alkossanak valamit. Ehhez egy jól menő ökoszisztémára van szükség, amely segíti a fejlődést.
Első lépésben megnézik az ötletet, majd a pénzügyi oldalnak is megmutatják, amely visszajelez, hogy az mennyire tűnik hasznosnak. A gyors visszajelzés az alkotóknak és a fejlesztőknek is fontos, hogy tudják, merre léphetnek tovább, milyen problémákra keresnek megoldást a potenciális ügyfelek.
Kapcsolódó
Ezt követően befektetőt keresnek, majd a közösségen belül elemzik az ötletet. Fontos lépés az is, hogy a szabályozó testületekkel egyeztessenek, mert az új technológiák esetében fontos, hogy besorolják őket, mint szolgáltatást.
A piaci tudatosság erősítése is: egy ötlet csak akkor éri meg, ha van rá igény, és csak az a csapat lehet sikeres, amely tudja, hogy a célcsoportjuk, a megszólítandó vállalatok hogy működnek, milyen igényeik vannak.
"Az is fontos, hogy Izraelben mindenki tudja, hogy mi az a fintech" - magyarázta Sharon. A kormány is érti azt, hogy ha technológiába fektet, hosszú távon megéri.
Ez részben annak köszönhető, hogy az ország szűkölködik exportcikkekben, itt tehát van kitörési lehetőség. Ehhez alkalmazkodtak a szabályozók is, amelyek nem határolni, hanem segíteni próbálják a fintech-megoldásokat. Ez a hozzáállás pedig versenyelőnyt jelent.
Az Equitech szakértője elmondta, hogy a modell nem Izraelhez kötött: ők együttműködve egy helyi szervezettel Bulgáriában, Szófiában próbálnak létrehozni egy hasonló fintech-gócpontot.
A Napi.hu az esemény médiatámogatója.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók