Tavaly derült ki, hogy Brian Goldner rákkal küzd, két napja visszavonulását is bejelentette, hogy a gyógyulására koncentrálhasson - derül ki a portál cikkéből.
Goldner 2000-ben csatlakozott a játékbirodalomhoz, 2008-ban vezérigazgatóvá, 2015-ben pedig az igazgatóság elnökévé nevezték ki.
Vezetése alatt a vállalat éves árbevétele 2008 és 2020 között 36 százalékkal nőtt: 4,02 milliárd dollárról 5,47 milliárd dollárra.
A Hasbro szárnyalt Goldner irányítása alatt
Működési eredményük háromszorosára, 976 millió dollárra nőtt, valamint kijöttek olyan új termékcsaládokkal, mint a kreatív gyerekeknek szánt Play-Doh Compounds, vagy a NERF Ultra kilövők. Az ő vezetése alatt indult el a Hasbro Pulse is, ami rajongói rendezvényeket és különböző márkák által kínált exkluzív játékokat jelentett.
Rich Stoddart, akit vasárnap neveztek ki ideiglenes vezérigazgatónak, nyilatkozatában elmondta, hogy Goldner a cég szíve és lelke volt.Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford