A Moller-Maersk 659 millió dollár adózás utáni veszteséget jelentett a március végén zárt három hónapról az egy évvel korábbi 2,73 milliárd dollár profit után. Az eredményt egyszeri tételként egy 552 millió dolláros leírás is rontotta.
A szakértők által inkább figyelemmel követett adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 1,24 milliárd dollár lett a negyedévben. Elemezők jobb adatra, 1,25 milliárd dollárra számítottak.
Kapcsolódó
A Moller-Maersk negyedéves bevétele 2,5 százalékkal, 9,54 milliárd dollárra nőtt.
A koppenhágai székhelyű cég fenntartotta azt a várakozását, hogy az idei EBITDA 5 milliárd dollár körül alakul.
A Moller-Maersk a világ legnagyobb konténerszállítója és Dánia második legnagyobb vállalata. A világ több mint 130 országában mintegy 88 ezer alkalmazott működteti.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot