A francia köztársasági elnök és a francia kormány felhívására az LVMH energiahatékonysági tervet jelentett be, hogy konkrétan és azonnal hozzájáruljon a nemzeti erőfeszítésekhez – írják a cégcsoport honlapján.
A villamosenergia-piacon jelenleg tapasztalható feszültségek - amik ezen a télen a fogyasztási csúcsok idején várhatóan fokozódni fognak - kezelése érdekében az LVMH csoport úgy döntött, hogy októbertől csökkentik villamosenergia-fogyasztást, először Franciaországban - ahol a csoport energiafelhasználása egy 150 ezer lakosú város éves áramfogyasztásának felel meg (354 000 Mwh) -, majd világszerte a teljes csoporton belül. Az LVMH szerint a cél az, hogy mintegy 10 százalékkal csökkentsék az energiafelhasználást.
A Bernard Arnault milliárdos által vezetett luxuskereskedő idén télen 1 Celsius fokkal csökkenti a hőmérsékletet üzleteiben – nyáron pedig 1 fokkal magasabb hőmérséklet mellett kapcsolnák be a klímákat. Az üzletek fűtésének csökkentése mellett a boltok világítását este 10 és reggel 7 óra között, az irodák világítását pedig este 9 órától kapcsolják ki – írja a Retail Gazette kiskereskedelmi szakportál.
A dolgozókat arra is felszólították, hogy gondolják át a munkaszokásaikat, kapcsolják ki a számítógépeket éjszakára, és fontolják meg, hogy nem használják a lifteket és nyomtatókat.
A tervek szerint a változtatások legalább egy évig tartanak.
Ezek az intézkedések keretet jelentenek a csoport leányvállalatai számára, amelyre a sajátosságaiknak megfelelően építik fel hatékonysági terveiket. A Moët Hennessy hatékonysági terve például az energiafogyasztás 15 százalékos csökkentését célozza világszerte 2023-ra a 2021-es évhez képest, állandó paraméterek mellett.
Ma a csoport Franciaországban 100 százalékban zöldáramot használ, globálisan pedig 39 százalékban megújuló energiát.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért