Hans Vestberg lemondását hétfőn jelentette be a vállalat, helyét ideiglenesen Jan Frykhammar pénzügyi igazgató vette át.
Az Ericsson vezetője már áprilisban célkeresztbe került, amikor a vártnál rosszabb első negyedéves eredményadatok miatt egy nap alatt 15 százalékot zuhant a cég részvényeinek árfolyama. Hans Vestberg 2010 óta irányította a svéd távközlési óriást.
A második negyedéves eredményekről a múlt héten számolt be a vállalat, ezek szerint 24 százalékkal csökkent az Ericsson nyeresége a június végéig tartó három hónapban az egy évvel korábbihoz képest. A cég egyúttal további költségcsökkentést is bejelentett, elsősorban a kutatás-fejlesztési területen, valamint folytatja a létszámleépítést is. Az első fél évben a 166 ezerből 8 ezer munkavállalójától vált meg a stockholmi székhelyű cég.
A gyenge teljesítmény egyik oka, hogy csökkent az Ericsson által gyártott távközlési berendezések iránti világpiaci igény, mivel számos távközlési cég saját szélessávú hálózatot alakított ki. A cég részvényeinek árfolyama csaknem 4 százalékot erősödött hétfőn délelőtt a pénteki záráshoz képest a stockholmi tőzsdén.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?