Antonín Prahar (ANO), az új cseh közlekedési miniszter leállította az előző, jobbközép kormány tervének megvalósítását, amellyel újabb pályaszakaszokat nyitottak volna meg a szabad verseny előtt. Az eredeti elképzelés szerint 2027-re teljesen megszüntették volna a részben állami tulajdonban levő cseh vasutak monopóliumát 24 távolsági járaton.
A magánvállalkozókat elkeserítette a döntés, szerintük a Prága-Osztrava járaton az, hogy három vállalat versenyez az utasokért, jelentősen javított a szolgáltatásokon és kordában tartotta a jegyárakat.
Radim Jancura, a Regiojet tulajdonosa szerint a liberalizáció egyet megtakarított volna abból a 4 millió koronából, amit a kormány évente kénytelen a részben tulajdonában levő vasúti társaságba pumpálni. Szerinte az ANO emiatt elveszítheti az üzletemberek támogatását, akik a pártot vezető milliárdost, Andrej Babist a miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri székbe segítették.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az