Az IDC szakemberei szerint az okostelefonok világpiaci forgalma amellett, hogy a fejlett régiók piaci telítettsége miatt a tavalyinál lassúbb ütemben növekszik majd, két mérföldkőhöz is elérkezik az idén: egyrészt a kínai piac növekedése első alkalommal marad majd el a világpiaci átlagtól, másrészt ugyanez történik majd az Android operációs rendszerrel működő okostelefonok forgalmával is.
Az IDC előrejelzése szerint az idén 1,447 milliárd okostelefont értékesítenek világszerte, 11,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. Ezen belül az Android operációs rendszeren futó telefonok részaránya 79,4 százalék lesz. A készülékcsaládból 8,5 százalékkal többet adnak el az idén mint tavaly, 1,149 milliárd darabot.
Az iOS operációs rendszeren futó készülékek értékesítési 23,0 százalékkal 237,0 millióra emelkedik, részarányuk 16,4 százalék lesz az idén. Windows operációs rendszeren futó okostelefont 46,8 milliót adnak el az idén, 34,1 százalékkal többet mint tavaly. A készülékek 3,2 százalékos piaci részesedésre tesznek szert az idén.
Az egyéb készülékek 1,0 százalékos piaci részesedésre tesznek szert 14,2 milliós, a tavalyinál 3,9 százalékkal magasabb értékesítési volumen mellett.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt