A Novavax csütörtökön jelentette be, hogy jól vizsgázott vakcinája Nagy-Britanniában, ahol 15 ezer emberen tesztelték. A cég számításai szerint oltószere az eredeti, kezdeti vírus ellen 96, a brit mutáns esetében pedig 86 százalékban hatásos - írja az MTI híre alapján a 168.hu.
Mindössze tízen betegedtek meg a beoltottak közül, és egyikük állapota se lett súlyos. A placebocsoportból ugyanakkor 96-an fertőződtek meg, öten súlyos állapotba kerültek. Közülük négyen a fertőzőbb brit koronavírus-variánstól betegedtek meg. A tesztelésbe bevontak életkora 18-84 év között volt.
A cég Dél-Afrikában is tesztelt, ahol a britnél is agresszívebb variáns alakult ki. Ott csak háromezer embert vont be a felmérésbe, és 55 százalékban bizonyult hatékonynak oltóanyaga. Ugyanakkor a beoltottak közül senki sem betegedett meg komolyabban, csupán a placebót kapók között akadtak súlyos esetek. A Novavax az Egyesült Államokban is teszteli oltóanyagát, 30 ezer fős mintán, de annak még nincsenek meg a statisztikai eredményei.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra