A Knight Frank legújabb felmérése szerint a moszkvai irodapiac történelmében még sosem állt ennyi iroda üresen mint most - az orosz fővárosban rendelkezésre álló 15,2 millió négyzetméterből a harmadik negyedévben 2,95 milliónyi állt üresen, ez a másfélszerese az eddigi rekordot tartó 2008-2009-es válság időszakáénak.
Ebben meghatározó szerepe lehet a nyugati szankciók miatti cégmeneküléseknek. Erre utal az is, hogy a legjobb minőségű, A kategóriába sorolt irodák fogynak a legkevésbé, 25,5 százalékukat nem sikerült kiadni, miközben a B osztályúaknál ez az arány 17 százalék - írta a The Moscow Times. Ennek megfelelően csökken az irodaépítés is. Míg az elemzők arra számítottak, hogy az év végéig 1 millió négyzetméterrel bővül az irodapiac, most már legfeljebb 620 ezer négyzetmétert várnak.
Ezzel szemben virágoztak a raktárberuházások, egyrészt a csökkenő árak, másrészt a diszkont kereskedelem fellendülése miatt. Összegük az év első nyolc hónapjában 250 millió dollárt ért el, a 2014-es tízszeresét, tükrözve a logisztikai bázisok iránti igény megugrását. Ezt igencsak ösztönözte, hogy míg ezeknek az ingatlanoknak a rubel ára nem változott, dollárban csaknem a felére zuhant. Azonban még így is 10 százalékuk áll üresen, szemben a 2013-as 2 százalékkal.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot