Az európai piacokon 2013-ban csökkent a kereslet, Kínában pedig nagyjából 200 millió eurónyi bevételtől esett el a Danone, mert egy másik cég hibás termékei miatt a kínai fogyasztók bizalmatlanná váltak bizonyos gyermekeknek szánt tejtermékekkel szemben. A Danone jelezte, hogy 2014-ben is kisebb eladásokra számítanak Európában, és csak az év második felében nőhet az értékesítés. Akkora várják a cégen belüli átszervezés végét, így a hatékonyság javulását.
Pierre-Andre Terisse pénzügyi igazgató szerint idén európai működésük erősítése, a fejlődő piacokon elért piaci jelenlétük növelése, és az ázsiai gyermekélelmiszer-ágazatuk fejlesztése lesz az elsődleges céljuk. A Danone tőkeügyletekkel és árfolyamváltozásokkal korrigált bevétele 2013-ban 21,29 milliárd euró volt, ez 4,8 százalékkal több a 2012-esnél.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet