A cég adózott nyeresége az első hat hónapban 241,80 millió dollár volt, 14,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A BYD ugyan nem közölt adatokat arról, hogy mennyi maszkot gyártott, de állítása szerint a legtöbbet a világon. Májusban a cég azt közölte, hogy napi 50 millió maszk gyártására képes.
A kínai vállalat a június végével záródott hat hónapban 60 ezer 677 elektromos és hibrid autót (NEV) adott el, 58 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A cég ezen felül csaknem 98 ezer benzinmotoros autót is eladott, ami viszont 19 százalék növekedés a tavalyi első hat hónappal összevetve.
A BYD bevétele 2,7 százalékkal, 60,5 milliárd jüanra (1 jüan=43,52 forint) csökkent az első fél évben.
A kínai cég azzal számol, hogy az első kilenchavi profitja 78-91 százalékkal nő, részben annak a hatására, hogy növelni tudja az elektromos autók eladását.
A BYD Komáromban üzemelteti legnagyobb elektromos buszgyárát Európában.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért