Marc Labarbe, az aukciós ház vezetője szerint a világ minden tájáról érkeznek majd a licitre, köztük gazdag gyűjtők, kevésbé vásárlóképes rajongók, nosztalgiázók és olyanok is, akik korábban dolgoztak a repülőgéppel hajózó személyzetként, mérnökként vagy karbantartóként. Az árverés Toulouse-ban lesz, ahol a repülőgépet a mostani Airbus-gyárban összeszerelték.
Az aukciós ház honlapján lévő információk szerint az aukción 15 euró (4500 forint) és 12 ezer euró (mintegy 3,7 millió forint) közötti kikiáltási árról indulnak az alkatrészek. A tételek között szerepel menükártya, csavar, poggyásztároló, széksor, de lehet venni futóműről származó gumit, műhorizontot, illetve egyéb műszereket, vécét és széket is.
A legdrágább tétel egy repülési műszer, egy úgynevezett Mach-mérő, amellyel a gép hangsebességét mérték. A gép a hangsebesség kétszeresével repült az óceán fölött.
Az első Concorde forgalomba állításának januárban lesz 41 éve. Az elsősorban a francia Air France és a brit British Airways által üzemeltetett gépek három óra alatt tették meg a London-New York távolságot.
A forgalomból 2003 októberében vonták ki őket, miután a szeptember 11-i terrortámadások miatt jelentősen csökkent az utasforgalom, valamint egy 2000 júliusában történt, 113 halálos áldozatot követelő balesetben lezuhant az egyik gép.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot