November végén piacra kerül az első Bulgáriában gyártott elektromos meghajtású személyautó - idézi a Novinite Ilia Levkovot az elektromos gépjárműgyártók szövetségének elnökét. Levkov az új autóról mindössze annyit mondott, hogy induló ára 10 ezer euró lesz. Valószínű, hogy az elektromos autó gyártója a brit Zero Carbon 2020 vállalat lehet, aki még tavaly jelentette be, hogy 2012 második felében gurulhat ki Stara Zagora-i üzeméből az eső helyben gyártott városi és sport modellje. A korábbi tervek szerint az autót a svájci Rinspeeddel (képünkön) közösen építenék.
A britek tavaly 6,5 millió levából (egy leva 142 forint) épített gyárat Bulgáriában, ahol kezdetben évente 100 gépjárművet terveznek építeni. A piaci reakciók függvényében újabb 10-12 millió leva befektetéssel a gyártási kapacitás 2015-re 5000 darabra növelhető -mondta korábban a gyártó.
Az is elképzelhető, hogy a Litex Motors dobja piacra első modelljét, a helyi tulajdonban lévő vállalat Loveci mellett kezdett gyárépítésbe tavaly, ahol évente összesen 50 ezer (elektromos és hagyomsányos) gépkocsit tervez gyártani.
Levkov szerint az elektromos autóipar a bolgár gazdaság növekedésének motorja elehet, amennyiben a kormány hosszútávon is kitart a hét elején jóváhagyott fejlesztési tervek mellett. Bulgáriában már most jelentős számban vannak jelen autóipari beszállítók, elektromos alkatrészeket, akkumulátorokat gyártanak többek között Várnában, Plovdivban és Szófiában is.
Az európai unió legszegényebb országának vezetése a héten úgy döntött, hogy 5000 levával (710 ezer forint) támogatja az elektromos autókat vásárló magánszemélyeket és cégeket, a hibridhajtású gépkocsikat választók 2500 leva szubvencióra számíthatnak. A vásárlási kedvezmény mellé adó és illetékkedvezményt is jár a gépjármű teljesítményének függvényében. Piaci szereplők azonban szkeptikusak, attól tartanak ugyanis, hogy a kormány gáláns terveit forráshiány miatt nem lesz képes megvalósítani. Azt a bolgár államvezetés is beismeri, hogy egyelőre megbecsülni sem tudják, hogy a beígért szubvenciók milyen terhet rónak majd a költségvetésre. A bolgár fővárosban a kilenc elektromos töltőállomás üzemel, augusztusban hat új elektromos meghajtású gépkocsit helyeztek forgalomba.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják