A Magyarországon is jelen lévő cég árbevétele az elemzői várakozásokkal összhangban 31,83 milliárd koronára (1 norvég korona/33,18 forint emelkedett a szeptember végéig tartó három hónapban az egy évvel korábbi 27,69 milliárd koronáról.
A cég nettó vesztesége 1,77 milliárd koronát tett ki, szemben az egy évvel korábbi 2,59 milliárd koronás nyereséggel. Elemzők ennél rosszabbra, 3,51milliárd koronás nettó veszteségre számítottak.
A norvégiai központú Telenor-csoport nemzetközi szinten - Skandinávia, Kelet-Közép-Európa és Ázsia 13 országában - nyújt távközlési, adat- és médiakommunikációs szolgáltatásokat. Mobiltelefon-előfizetőinek száma több mint 5 millióval közel 200 millióra emelkedett a harmadik negyedévben.
Szeptember elején az uniós hatóságok blokkolták a Telenor és a TeliaSonera dániai leánycégeinek összevonását, így a Telenor vezetése csökkentette az egész évre vonatkozó előrejelzését. A korábbi 5-7 százalék helyett immár csak 5 százalék körüli organikus bevételnövekedéssel számolnak, míg a kamatok, az adózás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény (Ebitda) árbevételhez viszonyított arányát 34-36 százalékról 34 százalékra mérsékelték.
A Telenor gyorsjelentése szerint Pakisztán, Banglades és Svédország mellett Magyarországon is ígéretes növekedési trend figyelhető meg. A magyarországi leányvállalat, a 3,2 millió egyéni és vállalati előfizetővel rendelkező Telenor Magyarország az idei harmadik negyedévben 1 milliárd 167 millió norvég koronás árbevételt ért el, míg a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti (EBITDA) eredménye 417 millió koronát tett ki. Az előző év azonos időszakához képest az árbevétel 11,4 százalékkal, az EBITDA pedig 20,52 százalékkal emelkedett. Forintban számolva a bevételek 1 százalékkal, az EBITDA pedig 9 százalékkal emelkedett.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit