Több mint egy éven át tartó fejlesztés, tesztelés és finomítás után megkezdték annak az átlátszó kávénak a gyártását és forgalmazását, melyet a világon először a pozsonyi Új Szó szerkesztőségének mutatott meg Nagy Dávid, a termék borsi születésű feltalálója.
Nagy Dávid, a cég egyik tulajdonosa szerint a sokak számára furcsának tűnő találmánynak főleg azok a rendszeres kávéfogyasztók örülhetnek, akik féltik a fogukat az elszíneződéstől. "Az átlátszó kávét a megszokott feketével ellentétben hidegen, palackból kell fogyasztani, nem tartalmaz semmiféle tartósítószert, egészségre káros adalékot. Egy 200 ml-es palack összesen 100 milligramm koffeint tartalmaz, ami megegyezik egy csésze cappuccinóéval" - mondta Nagy Dávid, aki testvérével, Ádámmal gyártja az italt Bodrogszerdahelyen.
"Naponta 1000 palack kávét tudunk elkészíteni. Egyelőre a honlapunkon kialakított e-shopon keresztül lehet átlátszó kávét rendelni, de már az egyik szlovákiai üzletlánc is érdeklődik a termék iránt. Reméljük, egyre több helyre eljutunk, s a kávé remélhetőleg külföldön is kapható lesz" - mondta Nagy Ádám a lapnak.
A kávé egyedi módszerrel készül, és saját tervezésű géppel állítják elő. Az összetétel és a gyártási folyamat titkos.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt