A Twin City Liner tizennégy év után választott új desztinációt. A járat indítása alkalmából Budapestre látogatott Bécs pénzügyekért, gazdaságért, digitalizációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős városi tanácsnoka, Peter Hanke, aki Karácsony Gergely főpolgármesterrel is találkozott. A találkozó során szó esett többek között a szociális lakásépítésről valamint az Airbnb és a hasonló szolgáltatások piactorzító hatásáról, a klímaváltozás ellensúlyozására tett törekvésekről, különböző szociális témákról, mint például a hajléktalanellátás, illetve a lakosság bevonásáról a különböző városfejlesztési projektekbe - írja az eseményről Bécs város kereskedelmi irodája.
Bécs és Budapest között 2002 óta van együttműködési megállapodás érvényben, amely olyan területeket ölel fel mint a városfejlesztés, a környezetvédelem, a szociálpolitika és a kultúra. A találkozó során Karácsony Gergely budapesti főpolgármester elmondta, hogy Bécs - a világ egyik legélhetőbb városa - számos területen példakép a magyar főváros számára. A cél, hogy az elkövetkező években Budapest is zöldebb, okosabb, fenntarthatóbb és élhetőbb város legyen és Bécs útjára lépjen.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt