Ismertette, Magyarországon 150 dán cég több mint 230 milliárd forintot fektetett be, több mint 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak, korszerű technológiájukkal pedig jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeresen átlépjen az új típusú gazdasági korszakba.
Az MTI tudósítása szerint Szijjártó azt mondta, a magyar-dán gazdasági együttműködést nem terheli politikai nehézség, tavaly a magyar-dán kereskedelmi forgalom 13 százalékkal bővült, meghaladta az 1,3 milliárd eurót, az idén az első kilenc hónapban meghaladta az 1 milliárd eurót.
Szijjártó Péter felidézte, hogy a dán tulajdonos 2010-ben vásárolta meg a helyi hűtőgépgyárat, amit mára Csongrád város egyik legnagyobb ipari üzemévé fejlesztett, ahol nemcsak termelnek, hanem kutatás-fejlesztés is zajlik.
A Csongrádon gyártott hűtők 100 százalékban környezetbarát anyagból készülnek, működésük során károsanyag-kibocsátásuk megfelel a nemzetközi szabályozásnak, a termékek 98 százalékát exportálják, ezért a beruházás a magyar gazdaság teljesítményében is fontos szerepet játszik.
A sajtótájékoztatón Gattyán László, a Vestfrost Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a dán tulajdonos folyamatosan bővíti csongrádi gyárát, 175 munkavállalót foglalkoztatnak, amit a beruházással tovább növelnek 93-mal.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt