Az év második felében megkezdődik Nemeszsúkon a Bosch negyedik romániai gyárának építése, miután a kormány jóváhagyta a németeknek szánt állami támogatást -j elentette be kedden Alin Tise a Kolozs megyei tanács elnöke. Tise szerint a szubvenció adó, illeték és járulékkedvezményeket biztosít a Boschnak közel 30 millió euró értékben.
A 38 ezer négyzetméteren elterülő autóipari alkatrészeket gyártó üzem 77 millió euró ráfordítással 2013-ra készül el, az alkalmazottak száma azonban már jövőre eléri a 340 főt -ígéri a Bosch. Az új központ a világviszonylatban 17 egységet tömörítő Automotive Electronics divízió része lesz, ahol elektromos vezérlőegységeket, félvezetőket és szenzorokat gyártanak majd elsősorban az autóipar számára.
A Bosch a Nokia helyére, a Tetarom 3 ipari parkba költözik, ahol a 21 hektáros területet 49 évre kapta haszonbérbe a megyétől.
A Bosch 1994 óta van jelen Romániában, ahol három helyszínen - Bukarest mellett a fehér megyei Balázsfalván és Temesváron - összesen 1400 alkalmazottat foglalkoztat. A németek márciusban elején jelentették be, hogy 43 millió euróból 21 ezer négyzetméterrel bővítik a balázsfalvi üzemet és az 580 fős alkalmazotti létszámot 300 fővel bővítik.
A vállalat globális árbevétele 2011-ben 9 százalékos növekedés mellett 51,5 milliárd eurót tett ki, a román leány 200 millió eurót elérő forgalmának mintegy 60 százaléka a gépkocsiiparhoz kapcsolódó tevékenységből származott.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt