Elektromos, 1000 kilométer/órás sebességre képes vonatot tesztel egy kanadai vállalat – írja a CNN. A tervek szerint az újszerű járműre, a FluxJetre olcsóbb jegyet lehetne váltani, mint a jelenlegi repülőjáratokra.
A torontoi székhelyű TransPod egyelőre saját városában tesztel egy csökkentett üzemmódban működő, egytonnás prototípust. A cég által repülő-vonat hibridnek nevezett jármű hasonló Elon Musk Hyperloopjához, hiszen a FluxJet is egy zárt vákuumcsőben közlekedne a jövőben a nagyvárosok között.
A Calgary és Edmonton közötti infrastruktúra kiépítése 18 milliárd dollárjába kerül majd a kanadai cégnek, a két város 300 kilométerre fekszik egymástól. A FluxJet sebessége a repülővel vetekszik, a két város közötti távolságot 45 percre rövidítené le a tervek szerint. A TransPodnak azonban egyelőre csak 550 millió dollárja van, ami a kutatás-fejlesztésre elég, de a kivitelezéshez közel sem. Ráadásul a területhasználati jogokat is meg kell szerezniük, mielőtt elkezdik az építkezést.
Az edmontoni repülőtér környékén már a jövő év végére kiépülhet a FluxJet útvonala, a két kanadai város között azonban csak 2027-ben indulhat meg a közlekedés. A jármű egyszerre 54 utast és 10 tonna rakományt szállíthat, a tervek szerint pedig kétpercenként követik majd egymást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot