Az európai autópiac októberben, az idei második legrosszabb hónapját produkálta, ugyanis a 2,9 százalékos éves bázisú növekedést csak a májusi 1,3 százalék tudta alulmúlni - derül ki az ACEA adataiból.
Ez a dízelbotrány után nem tűnhet olyan nagy meglepetésnek, azonban a dolog nem ilyen egyszerű. Az ACEA ugyanis forgalomba helyezési adatokat közöl, ami azt jelenti, hogy ha a vásárlók el is fordulnak az érintett márkáktól, akkor is van valamennyi átfutása a dolognak, amely a rendelések és a forgalomba helyezések közötti időnek tulajdonítható. Ettől függetlenül október vége és a botrány kirobbanása között 1,5 hónap tel el, tehát bőven lehet hatása a forgalomba helyezési adatokra, amely magyarázná, hogy a Volkswagen értékesítése miért esett vissza 0,2 százalékkal Európában.
Márkatársa, a Skoda 2,6 százalékos mínuszt produkált az EU-ban (a 10 legnagyobb márka közül ez a leggyengébb adat), azonban emögött más okok is állhatna. A cseh cég globális eladásai már harmadik hónapja esnek, amely mögött egyrészt az orosz piac gyengélkedése áll, de a modellszintű bontásból kiderül, hogy a kis és az alsó-közép kategória közé "lőtt" Rapid nagyon gyatrán teljesít. A Skoda visszaesése mögött így valószínűsíthető, hogy nem csak a dízelbotrány, hanem más okok is szerepelnek. Persze nem kell félteni a céget, az első 10 hónapban még 5,3 százalékos pluszban állnak.

A VW-csoport többi márkája közül a Seat 11,4 százalékkal esett vissza, míg az Audi 4,1, a Porsche pedig 13,9 százalékkal nőtt. Ez mind a három márka esetében elmarad az év eddigi teljesítményétől.
Meglepetés az Opelnél
Az európai piacon eddig 5,4 százalékos növekedést felmutató Opel októberben 2,6 százalékkal esett vissza, amellyel a Skoda után a második legrosszabb helyet szerezte meg. Mivel a cég nem érintett a dízelbotrányban, elsőre meglepő ez az adat, azonban az Opel most cseréli egyik legfontosabb modelljét, az Astrát, amelyet nyilván kivárásra késztette a vásárlókat.
A legnagyobb márkák között a két prémium, a BMW és az Mercedes szerepel, mint növekedési rekorderek. Az Audi ugyanakkor volumenében még több mint 40 ezret ver rá konkurenseire, így nem valószínű komoly átrendeződés lenne az év végéig a prémiummárkák piacán.
Magyarország az élen
Mint arról korábban a Napi.hu is írt, a hazai autópiac óriási növekedést produkált októberben, amely az önkormányzati falubusz-beszerzéseknek köszönhető. Nos, ez a volumen elég volt ahhoz, hogy növekedésben aranyérmesek legyünk az uniós piacon. Ez ugyanakkor rávilágít arra is, hogy milyen apró a magyar piac, amelyet egy párszázas megrendelés ilyen növekedésbe képes lökni.
Az EU-ban eddig 11,5 millió autót adtak el, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Trump újabb ötlettel sokkolta Zelenszkijt: az Egyesült Államok átveheti az ukrán atomerőműveket
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

96 milliárdos távhőprogramot indít az Energiaügyi Minisztérium

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított
