Természetesen megtörtént a kapcsolatfelvétel, azonban még nem tárgyalásokról vagy döntésekről van szó - hangsúlyozta a Raiffeisen Bank International (RBI) illetékese.
Az osztrák Erste Group szóvivője az MTI kérdésére írásban közölte: folytatnak egyeztetéseket a magyar kormánnyal, miképpen a régió kormányainak többi tagjával is rendszeres a véleménycsere. A bank illetékese úgy látja, ez az első jel, hogy a magyar kormány elismeri a bankoknak a magyar gazdaság fejlődésében betöltött pozitív szerepét. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy mindez egy fenntartható és stabil pénzügyi környezethez vezet, amely a magyarországi gazdasági növekedés előfeltétele.
A megbeszélésen érintett témákról és időpontokról a bankok illetékesei nem közöltek részleteket.
A pénzintézetek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Figyelőben megjelent szavaira reagáltak. Lázár János az interjúban kifejtette: jelenleg osztrák bankokkal tárgyalnak stratégiai együttműködésről, illetve az állami hitelintézeti portfólió kibővítéséről, itt az Erste és a Raiffeisen bankokról van szó. "Azzal bízott meg a miniszterelnök úr, miután tárgyalt az Erste Bank vezetőjével, hogy tegyünk egy közös megegyezési javaslatot. Az Erstének stratégiai céljai vannak Magyarországon. Erős pénzintézetnek számít nálunk és ez kiemelt figyelmet érdemel. A Raiffeisen helyzete, lehet, hogy más, szeretnénk, ha a jövőjéről velük is szót tudnánk érteni" - mondta a miniszter.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt