Erről először a Welt am Sonntag című német lap számolt be, majd ezt egy forrás megerősítette a Reuters hírügynökségnek.
Úgy tudni, hogy a közel két hete született felhatalmazás óta az első szűk körű kapcsolatfelvétel már meg is történt a két bank szakértői között, de a Reutersnak erről nyilatkozó forrás rámutatott arra, hogy a tárgyalások még nagyon a kezdeti stádiumban vannak.
Kapcsolódó
A Deutsche Bank és a Commerzbank szóvivői nem kívánták kommentálni az értesülést.
A két bank egyesülésének ötlete nem újkeletű. A Deutsche Bank 2016-ban már folytatott egyeztetést a Commerzbankkal az egyesülésről. Akkor azonban úgy döntöttek, hogy először mindenki a maga háza táján befejezi a már zajló szerkezetátalakítást és csak azután térnek vissza a kérdésre.
Az utóbbi hónapokban azonban ismét felerősödtek az egyesüléssel kapcsolatos várakozások, különösen azután, hogy Olaf Scholz német pénzügyminiszter azt mondta, hogy nem utasítaná el a két pénzintézet összeolvadását.
"Jó hátszelet" biztosít a tervezett egyesülésnek az is, hogy egy jól értesült forrás szerint a Cerberus Capital Management amerikai befektetési alap, amelynek mindkét német bankban jelentős részesedése van, kész beleegyezni az összeolvadásba.
A német kormánynak jelenleg még 15 százaléknyi részesedése van a Commerzbankban, amely komoly támogatást kapott az államtól a pénzügyi válság idején.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin