A cég adózott eredménye 1,82 milliárd dollár, részvényenként 1,28 dollár volt a június 16-án záródott negyedévben, ami kisebb az egy évvel korábbi 2,11 milliárd dollárnál, részvényarányosan 1,46 dollárnál.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,61 dollár lett, nagyobb a szakértők által várt 1,51 dollárnál.
Az amerikai vállalatnak a negyedévben 777 millió dollárral több adót kellett fizetnie, mint egy éve.
A PepciCo bevétele 15,71 milliárd dollárról 16,09 milliárd dollárra emelkedett. (Meglepetést okozott a Coca-Cola.)
A társaság megerősítette az idei évre vonatkozó 5,70 dolláros részvényarányos eredményvárakozását, ami 9 százalékkal magasabb a tavalyinál.
A PepsiCo 2 milliárd dollár értékben saját részvényt tervez visszavásárolni, és 5 milliárd dollár osztalékot kifizetni az év végéig.
A cég részvényének az árfolyama 1,4 százalékos pluszban állt a keddi tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben. A cég piaci tőkeértéke jelenleg 155 milliárd dollár körüli, 10 százalékkal csökkent az év kezdete óta.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ