A PSA és a Fiat Chrysler Automobiles egymás után kapja meg az egyesüléshez szükséges engedélyeket, a két cégcsoportból létrejövő szupervállalat, a Stellantis azonban csak akkor lehet életképes, ha működésének minden területét racionalizálja - olvasható a portálon.
Az 1925-ben alapított Chrysler hagyományosan a három nagy amerikai autógyártó (Ford, General Motors, Chrysler) egyike volt, de az elmúlt 22 évben nem találta a helyét: 1998-ban a Daimler vásárolta meg, majd miután 2007-ben ismét függetlenné vált, 2014-ben a Fiattal lépett fúzióra. Mindössze két típust (300 és Pacifica) forgalmaz, és azokat is csak Észak-Amerikában.
A portál szerint az egyesülés Európában is hozhat modellpaletta-ritkítást, üzembezárást.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot