Ezzel egyidejűleg csökken a bécsi telephely jelenleg 50 fős létszáma - közölte Alma Mautner. Az alkalmazottak egy részét a tervek szerint Budapesten foglalkoztatnák tovább. A futurezone.at osztrák hírportál értesülése szerint a Nokia 30 fős létszámcsökkentést jelentett be az osztrák munkaügyi hivatalnál.
A szóvivő kijelentette, egyelőre nem tudni, hogy közelebbről mely feladatok kerülnek át Budapestre. "Ez attól függ, hogy hány eddigi bécsi munkatársat tud Budapestre csábítani a vállalat" - mondta. Az alpesi országokért és a délkelet-európai piacért eddig felelős osztrák telephely októbertől a nyugati régióhoz tartozik majd a vállalat belső szervezetében és egy finnországi központ irányítja majd.
A finn mobiltelefon-gyártó június közepén jelentette be, hogy több országban összesen 10 ezer dolgozótól válik meg. Ezzel a 2010 óta bejelentett leépítésekkel együtt több mint negyedével csökkenti alkalmazottainak számát. A komáromi Nokia-gyár 4.400 alkalmazottjának létszáma egy februári bejelentést követően az év végéig több lépésben 2.300 fővel csökken.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek