A népszerű útvonalak általában nem maradnak sokáig üresen a piacon. A légitársaság döntéséről az előző napon szereztek tudomást - jelezte.
A Magyar Hírlap keddi számában megjelent cikk szerint Szolnok Péter, a cég magyarországi képviseletvezetője elmondta: a légitársaság élére tavaly új vezetés került, amely egy más működési koncepció és stratégia mellett döntött. E szerint a nyereség maximalizálása érdekében megszüntet olyan járatokat is, mint a bukaresti, a göteborgi, a hannoveri vagy a zágrábi.
Kapcsolódó
Szavai szerint annak ellenére döntött a budapesti járatok felfüggesztéséről az új vezetés, hogy a budapesti útvonal a 2004-es nyitás óta folyamatosan bővült, magas, átlagosan hetvenszázalékos kihasználtsággal üzemelt. A TAP tavaly decembertől már napi kilenc járatot üzemeltetett Budapestről - olvasható a cikkben.
A Wizz Air keddi közleményéből kiderül, a diszkont légitársaság Budapest-Lisszabon járata március 27-től heti két nap helyett már hetente négy nap fog repülni. A légitársaság emellett azt is bejelentette, hogy szeptember 19-től Budapest és Bukarest között új útvonalat indít, a járat heti 4 nap repül majd.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt