Stefan Hartung az új év elején veszi át a Bosch vezérigazgatói posztját Volkmar Dennertől. A Focus magazinnak adott nyilatkozatában a leendő vezérigazgató annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a félvezetőáramkörökből az ellátási hiány az elkövetkező évre is át fog húzódni.
"Tisztázzuk, a chip-krízisnek még messze nincs vége" - idézi az MTI a szakembert.
"Mindannyian a német iparban erősen rá vagyunk szorulva az ellátási fennakadások elhárítására. Minden egyes hiányzó áramkör azt jelenti, hogy egy egész járműelektronikai egység nem készülhet el, tehát maga az autó sem készülhet el. Ez a probléma rengeteg energiánkat fogja 2022-ben felemészteni".
Az áramkörök hiánya az új német kormánykoalíciót is megakadályozhatja kitűzött céljainak az elérésében, például abban, hogy 2030-ra 15 millió teljesen elektromos autó róhassa a német utakat. Hartung szerint "ezt lehetetlen lesz megoldani a nemzetközi beszállítói láncokat terhelő problémák elhárítása nélkül. És ez nem csak a járműiparra vonatkozik".
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások