A Blooomberg szúrta ki, hogy míg korábban a cég éves jelentéseiben rendre az szerepelt, hogy "folyamatosan értékelik a (gyártási) program életképességét" mostanra ez a mondat eltűnt.
A cég a hírügynökség megkeresésére azt közölte, hogy a kéthavonkénti egydarabos gyártási ütemmel a 747-8-asnak több mint kétéves jövője van a meglévő megrendelések alapján. Továbbra is meg fogjuk hozni a megfelelő döntéseket a gyártósor egészséges működése és a megrendelők igényeinek kielégítése érdekében - olvasható a portálon.
A 747-esre még 15 megrendelés van, az összes a teherszállító változatra. Ebből 12-t az amerikai UPS csomagszállító-logisztikai vállalat adta, hármat pedig az orosz Volga-Dnyeper-csoport, az utóbbiak sorsa azonban kérdéses. A hírek szerint a Boeing már több potenciális ügyfelet is megkérdezett, hogy nem venné-e át az eredetileg az oroszok által megrendelt gépeket.
A gép nagy hatást gyakorolt a polgári repülésre. Nála csak egy nagyobb utasszállító létezett, az Airbus A380, de annak a gyártását is befejezik.
A légitársaságok már egyre inkább a kisebb, két hajtóműves, gazdaságosabban üzemeltethető típusok felé kezdtek fordulni.
A 747-es különböző változataira összesen 1571 megrendelést adtak le a világ légitársaságai.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak