Jelentősen, 28 százalékkal növeli negyedéves osztalékát az amerikai Dow Chemical Co., azaz részvényenként 32 centet fizet ki tulajdonosainak. A vegyipari társaság április 2-án közölte azt, hogy 900 munkahely megszüntetését és világszerte öt üzemének bezárását tervezi, éves szinten 250 millió dollár megtakarítás reményében. A leépítések egyszeri költsége 300 millió dollár.

A gyárbezárási tervek Magyarországon a balatonfűzfői styrofoam (polisztirolhab) üzemet érintik, amit a társaság "az építőiparban uralkodó folyamatosan pangó piaci viszonyok, valamint a gazdasági válság hatására az építőiparban bekövetkezett drámai keresletcsökkenéssel" indokolt.

A vállalat a magyar jogszabályoknak megfelelően fog eljárni és megkezdi a konzultációt a munkavállalókkal, akiket már értesítettek a gyárbezárás tervéről.

Céginformációs adatok szerint a Dow Chemical 1989 júniusában hozta létre első cégét Magyarországon Donichem Vegyipari Kft. néven. 1992-től tevékenységét Dow Hungary néven folytatta.

A 2010. évet átfogó  mérlegbeszámoló szerint a Dow Hungary Vegyipari Kft. nettó árbevétele 7,2 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye 632 millió forint, saját tőkéje 3,4 milliárd forint. Bár létszámadatot nem tartalmaz a mérleg, az MTI információja szerint a balatonfűzfői gyártelepen dolgozók száma 60-70 fő.

Rebecca Bentley, a Dow Chemical szóvivője azt mondta, hogy Magyarországon és Portugáliában "nagyon gyengék a piaci feltételek, és kedvezőtlenek a gazdasági kilátások."

A Dow Chemical világszerte 52 ezer embert foglalkoztat.