Az Aldi mintegy 26 ezer bolti dolgozója részesül az emelésből, amelynek köszönhetően 2023. január 1-jétől az M25-ös körzetben is 12,45 fontot kapnak a kezdő bolti asszisztensek 2023. január 1-től. Az Aldi emellett több ezer logisztikai dolgozó bérét is emeli, a legalább 10,90 fontos kezdőbérrel, összhangban a valódi megélhetési bérrel.
Az új 11,00 fontos kezdő órabér több mint 15 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, ami 81 millió fontos befektetést jelent az alkalmazottak bérezésébe az elmúlt 12 hónapban - írja a Grocery Gazette.
Az új fizetések már magasabbak, mint a Living Wage Foundation meghatározott valódi megélhetési bér
"Ahogyan az Aldi vásárlóinak megígérjük, hogy mindig a legalacsonyabb élelmiszerárakat kínáljuk Nagy-Britanniában, úgy elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a legjobban fizető szupermarket legyünk kollégáink számára" - mondta Giles Hurley, az Aldi UK and Ireland vezérigazgatója.
Így az Aldi az első olyan brit szupermarket, amely legalább 11 fontot fizet óránként az összes bolti eladónak, ami meghaladja a Living Wage Foundation által ajánlott valódi megélhetési bért".
A diszkont élelmiszerbolt az egyetlen olyan szupermarket, amely fizetett szüneteket biztosít, ami egy átlagos bolti munkatárs számára évente 871 font többletet jelent.
Az Aldi több mint 970 üzlettel rendelkezik az Egyesült Királyságban, amelyekben összesen több mint 40 ezer dolgozót foglalkoztat.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró