Megsínyli az energia- és üzemanyagár emelkedését Bécs legrégebbi péksége is. A közel ötszáz éve a belvárosban működő Arthur Grimm pékség számára már minden nap küzdelem – írja az Euronews.
A tulajdonos hetente legalább tíz olyan levelet kap a beszállítóktól, amelyben arról értesítik, hogy árat emeltek. „Ha ma kiszámítok egy árat, az egy hét múlva nem érvényes. Novemberben a vaj négy euró alatt volt, talán 3,95, most 8,40-nél tartunk” – mondta Andreas Maderna.
Az osztrák gazdaságkutató intézet vezetője, Franz Sinabell elmondta, hogy ugyan drágább lett a liszt is, de az energia ára emelkedett rendkívül nagy mértékben. Ezt a drágulást pedig a kisvállalkozások sem tudják lenyelni.

A patinás pékségben súlyos gondot jelent a nyugdíjba vonuló dolgozók pótlása. Ez egész Ausztriában probléma, a kutatók szerint négy-öt éven belül drámai kérdéssé válik. Sinabell szerint azokat a szektorokat érinti különösen érzékenyen a szakemberhiány, ahol nem kiemelkedők a fizetések: a pékség is hiába hirdet állásokat, nincs szakmunkás, akit felvehetnek. Maderna egy ideje 18 alkalmazottal dolgozik az ideális 28 helyett, emiatt kénytelen volt rövidíteni a nyitvatartáson, sőt, egyik boltját rövid időre be is kellett zárnia.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások