A Barclays hétfőn csak annyit közölt, hogy a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) és a Bank of England pénteken ismertette a céggel a vizsgálat előzetes eredményét.
A felügyeleti hatóságok megállapításai nyomán, és mivel Staley e megállapításokat hivatalos fórumokon "vitatni kívánja", az igazgatótanács és Staley közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a vezérigazgató távozik a Barclays-csoport éléről.
Staley 2015 óta állt a Barclays élén. Lemondása nyomán egyévi javadalmazásának megfelelő összeget, 2,4 millió fontot (több mint egymilliárd forintot) vehet fel végkielégítésként.
Jeffrey Epstein korábban a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt. Majd 2019 nyarán ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de annak az évnek az augusztusában holtan találták börtöncellájában. A néhai nagybefektető a halottkémi vizsgálat megállapítása szerint öngyilkosságot követett el.
Staley a Barclays vezérigazgatói tisztségének átvétele előtt a JP Morgan amerikai bankcsoport igazgatótanácsának tagja volt, és már korábban elismerte, hogy Epsteinnel évekig kapcsolatot tartott még azután is, hogy az egykori mágnást 2008-ban először elítélték.
Az Epstein-botrányba belekeveredett András yorki herceg, a brit uralkodó fia is, akiről már évekkel ezelőtt szintén kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel - írta az MTI.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót