Feladja a palagáz-kutatást a kanadai Talisman Energy és az amerikai Marathon Lengyelországban, miután - mint közölték - nem sikerült kereskedelmileg hasznosítható mennyiségű palagázt találni. Az Exxon emiatt már tavaly kivonult Lengyelországból.
A hírek megrendítették a lengyeleket a varsói lapok szerint, mert kétségessé teszik az országnak a palagázhoz fűzött azon reményét, hogy végre függetlenné válhatnak az orosz importtól. Két éve az amerikai szakértők még úgy ítélték meg, hogy az ország rendelkezik Európa legnagyobb palagáz-készletével, ami akár egy második Norvégiává teheti. Ezek a remények gyorsan elhaltak, ahogy a lengyel szakértők az amerikaiak által feltételezett 5,3 ezer milliárd köbméternek csak mintegy tizedére becsülték a palagáz mennyiségét, azonban még ez is évtizedekre biztosíthatná az ország energiafüggetlenségét. Ezt az álmot látszanak szétoszlatni a cégek kivonulásai - bár még vannak bizakodók. A Reuters jelentése szerint a San Leon Energy Londonban bejegyzett ír csoport vásárolja ki a pénzügyi nehézségekkel küzdő Talisman lengyelországi vállalkozását. Nem adta fel reményeit az amerikai Chevron és az olasz ENI sem, egyelőre mindkettő kutat tovább.
A varsói kormány több mint 100 kutatási engedélyt adott ki palagázra, és már több mint negyven kutató fúrást végeztek el. A koncessziók többségét hazai vállalatok nyerték el. A szakértők 2015-re várják a kitermelés megindulását. Sokan a készletek nagyságával azonos szintű problémának tartják a bürokratikus akadályokat, illetve azt, hogy még mindig nem döntöttek a palagáz-kitermelés után fizetendő adó nagyságáról, ami lehetetlenné teszi a gazdasági tervezést a vállalkozóknak.
Ugyanakkor a román környezetvédelmi hivatal megadta az engedélyt az amerikai Chevron vállalatnak a palagáz-kutatásra két feltételezett mezőn, közvetlenül a bolgár határnál. Ennek értelmében ellenőrzött robbantásokat hajthatnak végre egy 1800 négyzetkilométeres területen 10-15 méteres mélységben. Az érintett Dél-Dobrudzsában élő bolgárok attól tartanak, hogy a romániai kitermelés tönkre teszi a földet és az ivóvíz-készletet. Ezek miatt - a Romániában is élő - félelmek miatt tavaly év elején tüntetések robbantak ki, amelyek hatására a szófiai kormány 2012 januárjában moratóriumot hirdetett, és visszavonta a Chevronnak már korábban megadott kutatási engedélyt. Bulgária volt Franciaország után a második ország, amely megtiltotta a kutatást is a palagáz után. Korábban Románia is habozott, de most visszatértek korábbi véleményükhöz, és ismét engedélyezik a fúrásokat.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak