Az autóipari csoport főbb márkái és tevékenységi körei alapján négy autonóm szervezeti egység köré szervezi át tevékenységét. Ezek a Renault, a Dacia, az Alpine és a New Mobility lesznek.
Az átszervezés célja, hogy a csoport a jövőben a tömegtermelésre való törekvésről az értékteremtésre és a nyereségesség növelésére helyezhesse át a hangsúlyt. Luca de Meo, az idén július eleje óta hivatalban lévő vezérigazgató megfogalmazása szerint konszern "eszerint rendezi át működése játékszabályait".
Kapcsolódó
Az új vezérigazgató bevallottan szakítani kíván elődje, Carlos Ghosn tömegtermelésre összpontosító politikájával. A Renault már korábban bejelentette, hogy kétmilliárd eurós költségmegtakarítási programot vezet be, melynek keretében 15 ezerrel csökkenti alkalmazottai számát az idén.
A Renault a tavalyi 970 millió első félévi nyereség után az idei első fél évben 7,29 milliárd eurós veszteséget könyvelt el, elsősorban a Nissan autógyárban tartott részesedése után.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot