A Hofer - amely az Aldi osztrák megfelelője - az egyik legolcsóbb vásárlási lehetőségként ismert, azonban legkedvezőbb árú élelmiszerek és tisztítószerek is 37,5 százalékkal drágultak most szeptemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva - idézi a portál a Munkaügyi Kamarát.
Ugyanebben az időszakban a "low budget" élelmiszerek és tisztítószerek árai
- a Pennyben 38 százalékkal
- a Lidlben 34 százalékkal
- a Billa Plusnál majdnem 37 százalékkal,
- az Intersparnál 27 százalékkal,
- a Sparban pedig csaknem 26 százalékkal emelkedtek.
A magasabb árkategóriájú élelmiszerek és tisztítószerek esetében a kamara a Billa online áruházában 23, az Intersparban 18 százalékos növekedést regisztrált.
A tanulmányból az is kiderült, hogy sok olcsó "saját márkás" termék már nem volt kapható. Ehelyett a fogyasztóknak csak "márkás" termékeket kínáltak, amelyek már drágábbak.
A jelentés külön kiemeli az olcsó napraforgóolajat, amely 194 százalékkal drágult, de elég sokkoló azt is, hogy az a körömlakklemosó, amely tavaly 48 centbe (198 forint) került, idén már 3,93 euró (1620 forint).
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt